Hátgerinc betegségek

Gerincferdülés

Gerincferdülés

A hátgerinc oldali elgörbülése – balra, jobbra, vagy ezek viszonyos kombinációja. A gerincelgörbülés alakja szerint két alaptípus gerincferdülést ismerünk.

 

Az egyszerű, és leggyakrabb az a típus, amikor a hátgerinc a C betűre emlékeztet – az úgynevezett Nagy csigolyaíves gerincferdülés.

 

A másik típus az S alakú gerincferdülés – úgynevezett Ellensúlyozott gerincferdülés. Itt a csigolyák el vannak ferdülve balra-, és jobbra is. A görbülésen kívül a mellkas részben (például jobboldali csigolyaív), ez a kilendítés a derékrészben kompenzálva a jobboldali csigolyaívvel. 

 

 

 

Hyperkyfózis – gömbölyű hátság 

A csúcsa a 6-8-id mellkas csigolyák. Több tényező megnyilvánulása, úgy mint a gerincferdülésnél, az okát a medence és a farkcsont rossz helyzetében kell látni. Ennek a végeredménye a rossz testtartás, a mellkas előrehajlásával, (gyakkran mint a derék hiperlordózis kompenzálása).

 

Ez az állás a legelterjetebb – kényelmes, azért mert nem követel semmilyen erőt. De ebben a fekvésben legyengül a hasizomzat, és porcokorongok egyeldalú terhelése jön létre,  melynek az az eredménye, hogy az első részük befelé-, a hátsó részük kifelé van nyomva, melynek következménye az egyoldalú elkopás.

 

A fő tünetekhez tartozik az kiálló lapocka, a fej előedöntése, lapos mellkas, és az előre húzódott váll.

 

 

KEZELÉS
Minden diagnózis a ferdülések fokozatától függ. Minél nagyobb, akkor részemről, ugyanúgy a páciens részéről is, annál nagyobb igyekezetre van szükség, a kedvező változás útja felé. Az eljárás olyan, hogy helyre kell igazítani az egész test tengelyét, a csípőízülettől kezdve, a farkcsonton, a medencecsonton keresztül, egészen a csigolyákig, az egyes izmokat szintén fel kell lazítani. A legtöbb esetben érezni lehet az azonnali eredményt, és a fájdalomcsillapodást.

Fájdalmas területet

Hyperlordosis

A derék túlgörbülés megnyilvánulása.

Kiegyensúlyozott kifósis és lordósis

Elégtelen hátgerincgörbület.

Porckorong eltolódás

Porckorong elmozdulás, a szalagszerű burkolat megrongálódása nélkül.

Porckorongsérv

Porckorong elmozdulás, a szalagszerű burkolat megrongálódásával.

A – oldalirányi – ebben az esetben, egy gyökeret támad, amely kiemelkedik a gerincvelőből.
B – dupla mediális – két szomszédos gyökeret támad.
C – mediális – egyszerre több gyökeret támad.

 

Osteoporosis

Keresztcsonttáji tünet

Heveny fájdalmas állapot, ha ki van ficamodva a csigolya, és a porckorongja, vagy az izom össze van húzódva támadja az isiász ideget. 

 

A - egyszerű gyökér gátlás, fájdalommal és irritációval nyilvánul meg, de nincsenek megsértve a reflexek, sem az izomzaterő.
B - nagyobb gátlás – egy bizonyos izomzatcsoport legyengülését, reflexek és az érzékenység fennakadását idézi elő.

 

 

 

Ülőizomzat tünet

Szintén az ülőideg megtámadásáról van szó, amely érinti ezt az izmot. Ez az állapot azt jelzi, hogy az említett idegnek szűk helye van, és a gyakorlatomból tudom, hogy mindig a forgóficamodásról van szó. A fájdalom az izom összehúzódás réven az energetikus átjárhatatlanság szignálja.

 

 

KEZELÉS
Az eljárás nagyon hasonló, úgy, mint a gerincferdülés esetében. Minden ízületet fel kell szabadítani, és helyreigazítani, a medencecsont, a fartőt, és az egyes csigolyákat, egészen a nyakgerincig. A páciensnek nagyon sok esetben ki van fordulva a medencecsontja és a farkcsont be van horpadva a testbe. Habár ezek a részek a helyükön vannak, érdemes megoldani a csigolyákat és felengedni az idegszállakat. Alapvetően ezt így csinálom, azért mert tudom, hogy ez a legjobb megoldás, és így tovább megmarad a helyes pozícióban. A kiugrás, sérv diagnózisoknál, amelyek sürgős műtét követelnek, a kezelés, és helyreigazítás után azonnali fájdalomcsillapodás következik be, mert minden a szabályszerű helyére kerül, fokozatosan létrejön az egyes felépítések felújítása is.